BLSZ futsal utánpótlás bajnokság: túl a négyes döntőn

A BLSZ szervezésében három korosztályban 48 csapat részvételével kezdődött az elmúlt év novemberében a budapesti futsal utánpótlás bajnokság. A csoportküzdelmek befejeztével az élen végzők a Budafoki MTE tornacsarnokában rendezett négyes döntőben alakították ki a végső sorrendet.
Az U11-es korcsoportban a KISE végzett az élen, a 13 éveseknél az Angyalföldi SI, míg az U15-ös korosztályban a Kispest szerezte meg az első helyet. Érdekesség, hogy a Kispest csapatában három ikerpár – Schőn Szabolcs és Bálint, Kerékgyártó Zalán és Marcell, valamint Czakó Tibor és Viktor – is szerepelt.
A győztesek és a dobogón végző csapatok kupákat és érmeket vehettek át, míg a négyes döntők valamennyi együttesének legjobb játékosai különdíjban részesültek. Az előző évekhez hasonlóan most is pályára léphettek a Kispest SE óvodáskorú futsal játékosai, és 15 csapatot alkotva mérkőztek egymás ellen. Itt nem hirdettek eredményt, de valamennyi szereplő csokit és üdítőt kapott ajándékba.
Az ünnepélyes díjkiosztón Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke díjakat adott át.
- A BLSZ már évek óta megrendezi a budapesti futsal utánpótlás bajnokságot, és ezért dicséret illeti az igazgatóságot. Nagyon sok tehetséges gyereket láttam, akik szemmel láthatóan nagyon szeretik ezt a játékot. Ha a sportág iránti elkötelezettségük és szeretetük töretlen marad, és mi is megfelelően támogatjuk őket, akkor jó játékosok válhatnak majd belőlük - mondta Berzi Sándor.
Berzi Sándor mellett díjakat adott át Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója, Antal Péter a BLSZ grassroots koordinátora, és Kapusi Tünde a BLSZ igazgatói asszisztense is.

A hírkategória további hírei
2025-04-11 09:22:00
UEFA Grassroots-kitüntetésben részesült a DVTK
2024-12-11 14:03:46
Környezettudatosságra neveli gyermekfocistáit az MLSZ
2024-11-14 22:02:40
Grassroots-konferenciát rendeztek a társadalmi felelősségvállalásról
2024-11-12 22:23:19