Marosvásárhelyi győzelem a hétvégi KEK-döntőben

2015. március. 09., 09:51   |    

Marosvásárhelyi győzelem a hétvégi KEK-döntőben

Két határon túli együttes, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem és a Kolozsvár játszotta a döntőt az ELTE Sportcsarnokban a VI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján.

Idén is a torna egyik nagykövete, Nyilasi Tibor szavaival indult a VI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. Az ELTE BTK Dékáni Tanácstermében megrendezett megnyitón a legendás Ferencváros-játékos nagy örömmel köszöntötte a határontúli magyar sportolókat, beszédében felidézte az 1981-es Románia – Magyarország meccset, és hangsúlyozta, hogy milyen fontos, határokat nem ismerő összetartó ereje van a sportnak.

A Cheerleaderek II. Országos bajnokságával egybekötött tornán tizenhat egyetem futsalcsapata feszült egymásnak, a remek hangulatú kétnapos tornán 42 mérkőzést játszottak le a csapatok az ELTE újbudai sportcsarnokában.

A tornán először köszönthettük a Brassói Transilvania Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem sportoló hallgatóit. Idén is részt vett a címvédő, háromszoros győztes Sepsiszentgyörgy, míg Kolozsvárról két csapat is harcba szállt, ahogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem és a Csiki Sapienta csapata is.

Révkomáromból (Felvidék) a Selye János Egyetem, Szabadkáról (Vajdaság) a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Beregszászról (Kárpátalja) pedig a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola hallgatói mérkőztek meg a tornán.

A magyarországi csapatok közül a Pécsi Tudományegyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Corvinus, a BME és az ELTE futsalosai rúgták a bőrt a VI. KEK-en.

A torna döntőjében II. Cheer MEFOB-on résztvevő csinos pom-pom lányok akrobatikus bemutatóitól lelkes és nagyhangú 300 fős közönség előtt a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem és a Kolozsvári Sixty-Nine csapata mérkőzött meg egymással. Izgalmas meccsen 2-0-ra nyertek a marosvásárhelyiek.

A torna fő célkitűzése volt, hogy a KEK idejére szervezett gyűjtés után a szervezők minél több sportszert küldhessenek az erdélyi Tusnádfürdőn működő Szent László Gyermekotthon nehéz sorsú gyermekeinek. Az adománygyűjtés rendkívül sikeres volt, nemcsak a támogatók (például az MLSZ nevében Nyilasi Tibor egy zsák labdát és egyéb ajándékcsomagokat adott át), de a résztvevő csapatok is jócskán kivették a részüket az adakozásból.


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS